wolfgang stegmüller

John L. Mackie a teizmus csodájáról

Horn András fordítása


wolfgang stegmüller

Korunk hat német filozófusa

Horn András fordítása


nicolai hartmann

Szisztematikus önjellemzés

Horn András fordítása


karl jaspers

A tragikumról

Horn András fordítása


michael landmann

Egy pluralisztikus filozófia körvonalai

Horn András fordítása


michael landmann

A megismerés léthez-kötöttsége és a relativizmus

Horn András fordítása


michael landmann

A filozófiai antropológia alapjai

Horn András fordítása


michael landmann

Az ész fajai

Horn András fordítása


michael landmann

Elvalóságtalanító irodalom

Horn András fordítása


odo marquard

A történetek filozófiája és a történetek elbeszélésének jövője

Horn András fordítása


horn andrás

Vázlat egy empirikus tragikum-elmélethez


horn andrás

Az esztétikum mozzanatainak önállósulása a modern korban


horn andrás

Mitikus gondolkodás a Grimm-fivérek meséiben és néhány Ady- és József Attila-versben

Wolfgang Stegmüller: John L. Mackie a teizmus csodájáról

Horn András fordítása

11. A felhozott okok és a valószínüségek mérlegelése. Kitekintés

            Mackie-nek meggyözödése, hogy a speciális felfogások és érvek kritikája önmagában még nem elegendö, hanem befejezésül még az érvelés összsúlyát is meg kell ítélnünk. Miután minden lehetöséget kizártunk, melyek vagy összeegyeztethetetlen kombinációkat tartalmaznak vagy egyértelmüen hamis következtetéseken alapulnak, végül is az a lehetöség marad fenn, hogy a következö öt érv egy irányba látszik mutatni:

            (i) csodákról szóló beszámolók;

            (ii) a vallásos tapasztalás oly értelmezése, hogy az valami természetfölöttivel történö                                         közvetlen kapcsolatfelvételt jelent;

            (iii) a kozmológikus érv induktív variánsa;

            (iv) a teleológikus érv induktív variánsa;

            (v) az a meggyözödés, hogy léteznek objektív normák, melyeknek léte további                                                   magyarázatot igényel.

            Az elsö két érv Mackie szerint annyira gyenge, hogy figyelmen kívül hagyható; annál is inkább, mivel bizonyító erejük egészen természes módon megmagyarázható, anélkül, hogy bárminö valószínütlenséget kellene vállalnunk. Ha visszanyúlunk az [itt nem szereplö] A részben ismertetett erkölcstan eredményeihez, különös tekintettel az anti-objektivizmus ott nyujtott megalapozására és a tévedés azzal kapcsolatos elméletére, akkor mellözhetjük az ötödik érvet is. Ílymódon az összsúlya annak, ami a naturalizmus ellen felhozható, két naturalisztikus szemszögböl megítélt valószínütlenségre korlátozódik, mégpedig arra, hogy egyáltalában létezik egy világ és hogy abban meghatározott kauzális szabályszerüségek vannak érvényben.

            A naturalizmus konkurrenciáját képezö teisztikus hipotézisnek viszont sokkal nagyobb valószínütlenségekkel van dolga. Elöször is annak a valószínütlenségével, hogy Isten, feltéve, hogy létezik, egy világot teremtett az általunk ismert törvényekkel és állandókkal egyetemben; másodjára azéval, hogy elhatározásai minden közvetítés nélkül teljesültek, és végül azzal a valószínütlenséggel, amire elsöként nyomatékosan D. Hume mutatott rá. Eszerint a naturalistának nincsen ugyan válasza Leibniz kérdésére, hogy ti. miért létezik egyáltalán egy világ. De bármennyire is nagy az a priori valószínütlensége annak a puszta és megmagyarázatlan ténynek, hogy létezik egy világ, a teisztikus állítás, miszerint létezik puszta, megmagyarázatlan tényként egy Isten, aki rendelkezett volna az e világ megteremtéséhez szükséges hatalommal, még sokkalta valószínütlenebb.

            Ha ezt annyiban hagyjuk, akkor a már Laplace-tól származó megállapításhoz érkezünk el: arra a hipotézisre, hogy van Isten, szükségünk nincsen.

            Ha azonban ezenfelül még a bajok problémájának racionális megtárgyalását is hozzávesszük, összekapcsolva azt a vallás természetes magyarázatával, akkor a teizmussal szemben még egy ellenérvre is szert teszünk. Ennek során a vallásos hit eredetének, fejlödésének és fennmaradásának természetes magyarázata megengedhetöen nem rendelkezik önálló argumentatív funkcióval. Ez a magyarázat csupán hozzájárul ahhoz, hogy az a jóllehet homályos, de sok embert mégis makacsul hatalmában tartó érzés megszünjék, miszerint ‚valaminek mégiscsak kell lenni a dologban‘, ha oly sok ember rendíthetetlenül hitt és hisz Istenben és ha a vallásos gondolkodás és a vallásos szervezetek mindezideig oly ellenállóképeseknek és kiirthatatlanoknak bizonyultak.

             Az [itt nem szereplö] A rész végén feltettünk három kérdést, melyek pozitív válasz esetén azt bizonyították volna, hogy az erkölcstan a vallásfilozófia függvénye. A valóságban mindezeket a kérdéseket Mackie negatívan válaszolta meg. Így semminö okunk nincs arra, hogy a fejünket törjük, vajon az erkölcstan kijelentései a vallásfilozófia eredményeinek fényében módosítandók-e vagy sem. Az erkölcstan ilyetén függösége a vallásfilozófiától lehetetlenség. Az etika teljesen független diszciplína.

            Egészen más dolog annak a megítélése, hogy az anti-teista beállítódottságnak vajon milyen praktikus s itt ismét föként erkölcsi következményei lehetnek. Mackie megteszi ezt R. Robinson "An Atheist´s Values" c. könyvének kimerítö megvitatása során. Itt lényeges szerepet játszik Robinsonnak az a tétele, mely szerint a vallás és az ész közötti fö különbség abban áll, hogy a vallás a vigasztalást elönyben részesíti az igazsággal szemben. Azok a részletekbe menö fejtegetések azonban, melyek a teizmus specifikusan keresztény változatának számos sajátosságával foglalkoznak, oly messzire vezetnek tulajdonképpeni témánktól, hogy nem bocsájtkozunk megtárgyalásukba, hanem beérjük ezzel az utalással.

            Kissé különösnek tünik, hogy Mackie végül is nem jut el valamiféle kategórikus kijelentésig, hanem megelégszik azzal az ugyan még mindig világos, de mégiscsak jelentösen óvatosabb megállapítással, hogy jóval több szól egy Isten létezése ellen, mint mellette. Úgy tünik, hogy a teisztikus istenfogalmat olyannyira rugalmasnak tartja, hogy a hagyományos istenfogalom megfelelö [ötöle javasolandó?] módosítása bizonyos esélyt biztosítana a lét-bizonyítás számára, mégha az csekély lenne is.

            De lehet-e valóban ilyen rugalmasságról beszélni? Vegyük szemügyre egy relatíve messzemenö módosítás találomra választott példájaként Spinoza Istenét. Ez nem teremtö Isten, de végtelen, s neki s ezzel a világegyetemnek magának sajátja a Mackie szerint problematikus szükségszerüség. Minden ellenérvet, mely a bajok problémájára támaszkodik, Spinoza egyszerüen az asztal alá söpör. Ami ui. szerinte áll, az a következö: "Isten nem ismer irgalmat". Ez a minden normális teista számára szörnyen hangzó kijelentés persze nem azt akarja állítani, hogy Isten ugyan személy, de szörnyeteg, hanem azt, hogy nem személy, nem is végtelen személy, hanem egy olyan lény, amely emberi dolgokkal nem törödik.

            Feltéve, hogy alapul vesszük az elöljáróban ismertetett, R. Swinburne-töl leírt istenképet, ha tehát eltekintünk olyan radikális beavatkozásoktól a teizmusba, mint amilyent Spinoza hajt végre, és ha lemondunk minden deista felhígitásról; feltéve továbbá, hogy átvesszük Mackie elvi kételyét afelöl, hogy a teizmus, különösen az istenigazolás problémája miatt, következetes rendszerként egyáltalán megfogalmazható-e; és feltéve végül, hogy a racionalitás fogalmát oly szigorúan fogjuk fel, ahogy az a B részben történt, - akkor Mackie filozófiai álláspontjából az a racionálisan megalapozott kijelentés folyik, hogy az általunk ismert monoteisztikus vallások egy olyan, tölük fel nem adható lét-feltételezésen alapszanak, mely alkalmasint téves.

            Épp e miatt a radikális következtetés miatt e metafizikus kérdésnek s Mackie tézisének, ill. az azzal szembenálló ellentézisnek megvitatását egészen bizonyosan a jövöben is még sokféle módon s a legkülönbözöbb szinteken tovább fogják folytatni.